2012. június 6., szerda

Misztikus szerelmek 3


Liam magas és vékony volt, tininek nézett ki, pedig már 284 éves volt. Haja világosbarna volt, a szín minden árnyalatában játszott. Néhanapján kivasalta, pont, mint ma is.
Hédi alig volt 160 cm magas, viszont derékig érő, barna hajával, és zöld, macska szemeivel igen megnyerő külsővel rendelkezett. Haját szinte mindig kontyban hordta, csak Liam tudta elérni, hogy kibontsa.
Ölelkezve és csókolózva bújtak meg a fánál, ami már a törzshelyükké vált. Ők nem szerették nyalni-falni egymást mások előtt, így még édesebbek voltak ezek a lopott percek.
Brigi a szobában maradt, és a szerelmespár, Hédi és Liam, Raina és Nathan járt a fejében. Ő is szerette volna már megtalálni társát, de még sajnos nem jött vele szemben. Megijedt a gondolattól, hogy neki is évszázadokat kell várni, mint szüleinek. Úgy érezte, teljesen felkészült a találkozóra, ráadásul nem is szerénykedett. Tudta, hogy hosszú, egyenes mézszőke hajával, világoskék szemeivel a legtöbb férfi (legyen az halandó vagy halhatatlan) vonzónak találja. Rosalie-t viszont sajnálta. Barátja, Jared már két napja büntetésben volt, és látszott a lányon, hogy hiányzik neki a szerelme.
Hamarosan újra nyitódott az ajtó, és Jared lépett be. 195 centijével kénytelen volt lehajtani fejét, hogy ne verje be az ajtófélfába, így barna haja a szemébe hullott. Bár örült szerelmének a valkűr, idegesen pattant fel.
-Te meg mit keresel itt?-kérdezte tőle. -Ha megtudják, hogy akár csak öt percre is elszöktél, egy hónapnyi elzárást fogsz kapni.
-Semmi csók, drágám? Pedig azt hittem, kicsit jobban hiányoztam. -felelt vigyorogva a fiú, és átölelte Rosalie derekát. Rosalie legszívesebben azonnal megcsókolta magát, de gyorsan vissza kellett kergetnie a fiút a szobájába, mielőtt rajta kapják, hogy meglépett. Ez a két nap is keservesen telt nélküle, egy hónapot el se tudott képzelni Jared nélkül.
-Majd ha elmondott, miért szöktél meg, mikor megtiltottam.
Jared hangosan felnevetett.
-Oh, Roza, te aztán semmit nem tilthatsz meg nekem. Kicsit erősebb vagyok nálad.
-Reméltem, hogy nem becsülsz le, de ezek szerint nem hallottad a valkűr legendákat, miszerint egyetlen fajtámbeli képes egy egész falka lykae-t megölni. -felelt higgadtan a lány. Utálta, ha lebecsülték.
Jared-en tisztán tükröződött a nyers erő, amit egy lykae képviselt. Sokak szerint ők a halhatatlanok között a legerősebbek, ám volt egy másik csoport, akik szerint a valkűrök. Persze őket kinevették, szerintük teljesen nevetséges, hogy a lány valkűrök valaha is legyőzhetnének akár egy vámpírt is. Az iskolába még senki nem látott egy valkűrt se verekedni. Rosalie elég békés teremtés volt, ellene volt mindenfajta erőszaknak, más valkűr pedig nem járt az iskolába. Kihalás szélén álltak. A wendigók miatt élnek félelemben a halhatatlanok. Ezek a teremtények 2-3 méter magasak, rettentően büdösek, és csúnyák. Úgy néznek ki, mint a mozivásznon a zombie-k. Viszont sokkal erősebbek és gyorsabbak voltak.  Csak emberből lehet wendigó, mégpedig ha megharapják őket. Halhatatlanokkal táplálkoznak, belőlük nyerik a erőt az életben maradáshoz. Kevés módszer van arra, hogy megölhessék őket. Az egyik legegyszerűbb elégetni őket, a másik, hogy a szívébe egy ezüst tőrt döfnek. Sajnos ez a módszer szinte lehetetlen, mert nem sok esély van arra, hogy bárki is megközelítsen egy wendigót annyira, hogy a tőrrel megsebezhetné őket.
A valkűrök csak lányok. A valkűr DNS olyannyira erős, hogy hiába volt Rosalie apja vámpír, a lányból mégis valkűr lett. Ez a DNS minden abnormális DNS-t elnyom, amennyiben a gyermek lány. Így sikerült évezredeken fennmaradni, míg csak a wendigók túl sokan nem lettek. A valkűrök mind gyönyörűek.  Kb. 170 cm magasak, és formás alakkal rendelkeznek. Sokkal kívánatosabbak, mint az összes többi halandó és halhatatlan. Jared egyszer azt olvasta, ez azért van, hogy minden hímet magukhoz vonzzanak a faj túlélése érdekében. Rosalie is ilyen volt. Gyönyörű, kívánatos. Haja gesztenyebarna, h vad hullámokban tört háta közepéig. Szeme kék, a pupilla körül arany. Mikor boldog volt, szeme ezüstöse csillogott, mint a többi valkűrnek is.
De Rosalie most nem volt boldog. Minden lykae önfejű. -gondolta.
-Jól van, nyugi már, kicsi valkűr. Elengedtek, cserébe néhány termet ki kell festenem.-vigyorgott a lányra. Imádta Rosalie-t, és mindentől meg akarta védeni. Roza csak az enyém, és neki mindentől meg kell védenie. -gondolta. Még most sem bánta, hogy bevert annak a fajankónak. Egyedül csak azért volt ideges, nehogy történjen valami szerelmével, amíg neki a szobájában kellett kuksolnia.
Rosalie megkönnyebbült. Hálás volt, hogy kivételesen nem csinált semmi hülyeséget az ő farkasa.
Jared felbátorodva szenvedélyesen megcsókolta, és felnyögött, mikor végre újra birtokba vette a lány ajkait.
Rosalie beleolvadt szerelme karjaiba, ügyet se vetette arról, hogy más is tartózkodik a szobába, csak mikor Raina megköszörülte a torkát. Kelletlenül elváltak ajkaik, és a lányra néztek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése