2012. június 12., kedd

Misztikus Szerelmek 5


-Brigi mondta, hogy buli lesz este Emmánál. Jöttök? Mi megyünk Nathan-nel. Vagy inkább kihasználjátok, hogy üres lesz a szobánk?-kacsintott Raina a barátnője felé.
-Persze hogy megyek. De csak addig, amíg villámlás nem lesz. -felelt a lány.
-Addig én is ott leszek, amíg Roza is.-mondta a lykae.
-Gondoltam, hogy csak addig. Csoda, hogy kibírtad két napig, hogy nem voltál a nyomában. -mondta gúnyos hangon, ám kedvesen mosolyogva Nathan Jared-nek. A fiú csak vállat vont, és harapott egy újat a vacsorájából.
Raina vigyorgott, és egy szerelmes pillantást küldött Nathan-nek.
A démon csodálta szerelme erejét. 16 éves volt a lány, mikor őt, a több mint 400 éves démont a szolgájává tette. Több mint egy éve vannak együtt, és azóta mindenhova követi kedvesét, azért is jött erre a helyre. Ide csak azok jönnek, akik tanulni szeretnének, a kor nem számít. Raina tudásszomja eget verő a varázslással kapcsolatban, és ezért iratkozott be a Szent Johanna Akadémiára. Itt rengeteget tanulhatott másoktól, ráadásul a könyvtár is hatalmas. Már nem Raina rabszolgája, de hűségesebb mindenkinél a démon. Igazából Raina kezdeményezett, ő csókolta meg először a fiút. Nem tudott várni a démonra, de nem bánta meg. Mindenkinél jobban szerette Nathan-t. A szüle már nem éltek. Anyját, Kate-t egy másik boszorkány ölte meg. Richard-ot –ember édesapját- egy közlekedési baleset érte. 13 éves kora óta egyedül élt, nem volt hajlandó semmilyen segítséget elfogadni, és új szülőket sem akart. Raina számára fontos volt, hogy minden nap biztosítsa Nathan-t szerelméről. Apró gesztusokkal jutalmazzák egymást napról-napra.
Izgatottan készültek a lányok együtt az esti bulira. Brigi a szűk, pánt nélküli sötétzöld ruháját vette fel, és épp füstös tekintetet varázsolt fel magának. Hajából néhány tincset feltűzőt, a többit viszont hagyta szabadon. Ő maga testesítette meg az ártatlan bombázót.
Hédi a haját szárítgatta, de már rajta volt hófehér, egyszerű, de így is írtó dögös partiruhája. Raina egy fekete, csipkés, hátul mélyen kivágott ruhát viselt, és a körmét festette ugyan csak feketére. Haját kivasalta, és kibontva hagyta. Úgy nézett ki, mint egy halált osztó, dögös angyal. Rosalie egy piros ruhába bújt, ami a térdéig ért. A mellkasán passzos volt, a derekától pedig szélesedett. Bár nem testhez simuló ruha volt, mégis nagyon szexi volt a lány. Hullámos haja a szabadon a hátára omlott.
Mindannyian gyorsan elvégezték az utolsó simításokat magukon, és elindultak az iskola aulájában, ahol a fiúkkal beszélték meg a találkozókat.
Liam, Jared és Nathan már vagy egy órája várták szerelmeiket. Bár már hozzászoktak ahhoz, hogy mindig késnek, olyan még nem volt, hogy ennyit kellett várni rájuk. Mikor meghallották a magas sarkú cipők kopogását, megkönnyülten sóhajtottak fel. Viszont mikor meglátták barátnőjüket, alig kaptak levegőt. Nyál csorgatva bámulták őket, legszívesebben nem is a buliba mentek volna, hanem a szobájukba, hogy megszabadítsák őket ezektől a ruháktól.
Akkor sem szólaltak meg, mikor a lányok egészen előttük álltak.
-Mehetünk?-kérdezte Hédi, és belekarolt Liam-be. A vámpír megköszörülte a torkát, és válaszolt.
-Persze… Gyönyörű vagy. -mondta rekedtes hangon.
Raina köszönésképpen megcsókolta Nathan-t, aki ujjait végighúzta a lány gerince mentén, amitől Raina kellemesen megborzongott.
Rosalie szenvedélyes csók helyett csak fejcsóválást kapott.
-Nem szeretem, mikor ilyen ruhákat veszel fel.-jelentette ki Jared.
-De hát nem is rövid, nem is kivágott, és nem is testhez simuló, csak fent. Ugye nem akarsz zsákokban jártani?-mosolygott pajkosan a lány Jared-re. A lykae visszamosolygott, és csalódott arcot vágott.
-Teljesen felesleges lenne, még akkor is mindenki észrevenné, milyen gyönyörű vagy.
-Köszönöm. -válaszolt elégedetten a lány, és gyors puszit nyomott Jared arcára.
Rosalie szomorúan nézte a többieket, amit Raina észrevett. Odasúgta Nathan-nek, hogy majd mindjárt jön, és odament Brigihez,a ki épp egy könnycseppet törölt le az arcáról.
-Mi a baj?-kérdezte kedvesen Raina a barátnőjétől.
-Raina, csak nézz körül. Látod Hédit, meg Liam-et? A másik egyetlen pillantásában el tudnak veszni. vagy ott van Rosalie és Jared. Hányszor láttad úgy elmenni egymás mellett őket, hogy ne csókolnák meg egymást?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése